#Szekeres Imre


Lakner: a kormány szegmentálja a társadalmat
 

Lakner: a kormány szegmentálja a társadalmat

Az "újraelosztás valódi haszonélvezői nem a szabolcsi szegények, hanem Demján Sándor és Széles Gábor" - közölte Korózs Lajos MSZP-s képviselő a Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter által vezetett József Attila Alapítvány konferenciáján, amely társadalompolitikával foglalkozott.

hvg.hu hvg.hu

Szekeres és Hiller háttérbe vonul
 

Szekeres és Hiller háttérbe vonul

Eredetileg 52 pályázó jelentette be – akár több pozícióra is – indulását és adta le pályázatát az MSZP előrehozott tisztújítása során, számuk azonban megcsappant, közel tízzel kevesebben méretik meg magukat a jövő hétvégi kongresszuson – írta a Népszabadság csütörtökön.

MTI MTI


Oszkót is érinti Budai Gyula újabb feljelentése
 

Oszkót is érinti Budai Gyula újabb feljelentése

Az elszámoltatási kormánybiztos a jövő év elején tesz büntetőfeljelentést a Malév privatizációs és visszavásárlási ügyében - ezt maga Budai Gyula erősítette meg sajtótájékoztatón Nyíregyházán csütörtökön.

MTI MTI


Az „öregek” lázadása állhat az újabb MSZP-s belháború mögött
 

Az „öregek” lázadása állhat az újabb MSZP-s belháború mögött

Jelentős hatalmi átrendeződés indult el a nyáron az MSZP-ben, amely Mesterházy Attila, a pártelnök pozícióit is gyengítette. Az idősebb szocialista politikusok elégedetlenek a vezetés teljesítményével, és a párt sorainak rendezése érdekében tárgyalásokat kezdtek a Gyurcsány-vonallal a békés elválásról – tudta meg a hvg.hu. A szerdán kirobbant vita viszont átírta a forgatókönyveket.

hvg.hu hvg.hu

Ők szivárogtathatták ki az őszödi beszédet: nevek, verziók
 

Ők szivárogtathatták ki az őszödi beszédet: nevek, verziók

Az őszödi beszéd lehetséges kiszivárogtatójaként éppúgy szóba kerültek a Gyurcsány Ferenc bukására játszó szocialista politikusok, mint maga az akkori kormányfő is. Azt se tudni azonban, hogy a kiszivárogtatótól közvetlenül jutottak-e el a felvételek a sajtóhoz vagy pedig a Fideszen keresztül. Sorra vesszük, ki és miért lehet gyanús az ügyben.

hvg.hu hvg.hu

Fidesz-közeli szál a honvédségi korrupciós botrányban
 

Fidesz-közeli szál a honvédségi korrupciós botrányban

Bizonytalan, mikor kezdődhet a honvédségi vesztegetési ügy tárgyalása, miután a kijelölt bíróságon nincsen két tábornoki rangú ülnök, így – noha kiemelt esetről van szó – egyelőre nem alakulhat meg a törvényszék. A vád szerint honvédtiszteket vesztegető cégek között szerepel a pécsi egyetemi korrupcióban is érintett, fideszes kötődésű Delta Zrt. is.

hvg.hu hvg.hu




A BKV-ra és munkahelyteremtésre költené az MSZP az IMF-pénzt
 

A BKV-ra és munkahelyteremtésre költené az MSZP az IMF-pénzt

Az MSZP szerint mára elkerülhetetlenné vált egy, az ország számára előnyös IMF/EU megállapodás az Orbán-kormány eddigi helytelen gazdaságpolitikája és jogbiztonságot veszélyeztető politikája miatt. A szocialista párt szerint azonban nem csupán egy hitelszerződésre, hanem ahhoz kapcsolódóan négy program kidolgozására is szükség van.

MTI MTI

Minisztériumi lakások: az MSZP visszautasítja a vádakat
 

Minisztériumi lakások: az MSZP visszautasítja a vádakat

A szocialista vezetésű minisztériumok ideje alatt egyetlen alkalommal sem kapott sem felsővezető, sem más személy jogszabálytól eltérő módon sem lakásbérletet, sem vásárlási jogot - áll az MSZP csütörtöki közleményében, amelyet az ellenzéki párt Budai Gyula szavaira reagálva adott ki.

MTI MTI

Így költene el 418 milliárdot az MSZP
 

Így költene el 418 milliárdot az MSZP

Mintegy 418 milliárd forint átcsoportosítását javasolja az MSZP a jövő évi költségvetésben. Szekeres Imre egy pénteki sajtóbeszélgetésen elmondta: többek között a 150 milliárd forintos országvédelmi alap forrásait, valamint az általuk feleslegesnek ítélt beruházások költségeit egyebek mellett szociális célokra, az államilag támogatott felsőoktatási helyek számának szinten tartására és az egészségügyben dolgozók bérének rendezésére költenék.

MTI MTI


Magáncsőd, eszközkezelő: kész az MSZP mentőcsomagja
 

Magáncsőd, eszközkezelő: kész az MSZP mentőcsomagja

A Népszabadság úgy értesült, az MSZP kilencpontos javaslatcsomagot dolgozott ki a devizahitelesek problémáinak megoldására. A lap szerint többek között kezdeményezik a magáncsőd bevezetését, és azt is el akarják érni, hogy szeptember végéig hozzák létre az állami eszközkezelőt.

MTI/Népszabadság MTI/Népszabadság

Államadósság: Szekeres Imre szerint a kormány félrevezette az embereket
 

Államadósság: Szekeres Imre szerint a kormány félrevezette az embereket

Az MSZP-s Szekeres Imre szerint a kormány félrevezette az embereket, amikor bejelentette nemrég az államadósság 4 százalékos csökkentését. Tavaly egy félév alatt 3 százalékkal növelték ugyanis az adósságot, és most csak ezt kompenzálják – állítja a szocialista párt gazdaságpolitikai kabinetvezetője, aki közölte kedden azt is: az államadósság növekedését vizsgáló albizottság szerinte semmibe veszi a tényeket.

MTI MTI


Szekeres: elkerülhetetlenek a viták az MSZP-ben
 

Szekeres: elkerülhetetlenek a viták az MSZP-ben

Ellenzéki pártban elkerülhetetlenek az olyan viták, mint amelyek most zajlanak az MSZP-n belül - mondta Szekeres Imre, a párt képviselője. Szerinte nem lenne hatékony egy olyan vezérelvű párt, amelyet Gyurcsány Ferenc képzel el.

InfoRádió InfoRádió